2016.09.27 19:16
Andrei

UPC-ről DIGINet-re váltottam - Végre szélessávú az internet


Sok éven keresztül nyögtem a sok helyen kizárólagosságot élvező UPC internet csomag hátrányait. Ma bekötötte a Digi az optikás netet, úgyhogy végre szélessávon száguldhatok. Tényleg!


A UPC-ből nem lesz szalonna

 

Sok helyre bekerültek kizárólagosan és egyszerűen ha beledöglöttél, akkor sem lehetett más netet rendelned. Maradt a mikrohullám (ha rád látott a mikrós szolgáltató), vagy használhattál mobil netet. A kizárólagosságból adódóan az ügyintézés lomha és általában napokat otthon ülsz, mire egy-egy problémát megoldanak. Általában az alvállalkozónak lökése sincs mi a gond, így a legtöbb esetben modem csere, aztán majd a magasságos kisimítja a hálózatot. Pont úgy, mint régen volt. Semmi sem változott. Az alvállakozók is nagyjából ugyanazok, talán a Moszkva térről összeguberált segédmunkások, akik annak idején voltak.

 

A múltkori pár napos UPC kimaradás után megrendeltem az új netet. Így a mostani hétvégi három napos net nélküliségen már csak morogtam kicsit. Mivel a UPC amúgy sem képes még a garantált netet sem biztosítani, így ez jó döntésnek tűnt. Ha engem kérdezel, akkor a UPC net túlárazott a piachoz képest. 30D3U netre nagyjából 10-25 Mbps letöltés és átlagosan 400-1100kbps feltöltés volt. Sokszor a garantált sebességet sem tartotta. A modem rendszeresen újraindulgatott. Az IPV6 erőltetése amire a hálózatuk nem kész - vagy a modemek -, meg az 5 percenkénti IP váltás sem volt éppen kedvemre való. Mert emiatt kivágtak a webes szolgáltatások. És ugyebár a rendszeres kimaradások sem kellenének fícsörként. 

 

Az ügyfélpolitikát meg hagyjuk. Az ügyfélszolgálat tehetetlen, elérhetetlen, náluk mindig minden jó, én vagyok a balfasz. Komolyan. Amúgy ma le is mondtam a netet és ott megkérdezték, hogy nem tudom-e haszosítani máshol a netet. Kínomban röhögtem.  Az nyugtatott meg, hogy már van itthon normális netem. Merthogy ma reggel bekötött a Digi...

 

DigiNET - A kellemes csalódás

 

Több ismerősöm is dícsérte már a Digi-t. Úgyhogy amikor megláttam a házban kirakva a cetlijüket azonnal felhívtam az üzletkötőt. Végül a DIGINet 100 Pro csomagját rendeltem meg, miután az üzletkötő eleve felmérte az igényeimet (streamelés, játék, miegymás) és nem erőltette a gigabites vagy más magasabb csomagot, mivel nekem ez a legjobb. Meglepő, hogy a 100/100-as net hűségszerződés nélkül is olcsóbb, mint a UPC-s netem volt hűségakcióban. Ma az is kiderült, hogy a Digi már fél éve élő kapcsolattal és kiépített hálózattal rendelkezik a házban és a telepen. Kár, hogy nem előbb váltottam-. 

 

Visszatérve az üzletkötésre. A srác nem akart rám tukmálni semmit és mivel TV nálam nincs már vagy 15 éve, így simán megírtuk a szerződést. Nem mellesleg akkor és ott kötött velem szerződést, ahol és amikor nekem jó volt. Nagyon korrekt volt az egész. 

 

A UPC már megtanított arra, hogy az ügyfél az egy senki. Az ügyfél mindig ráér várni a szerelőt, az ügyfél vagy kussol vagy szopik. Kb ezzel az előítélettel vártam a szerelőket ma reggel. Meglepetésemre 1 órás időkeretet jelöltek meg és nem kellett egész napot rááldoznom a bekötésre. 

 

Pontosan érkeztek a szerelők. Neki is álltak szó nélkül és leszedték a UPC koaxos csodakábeleit a lakásban, és behúzták az optikát illetve az eszközt is belőtték. Tényleg egy órát voltak itt, és közben bármit kérdeztem készségesen válaszoltak. Életemben nem dolgoztam optikával, de ők szerencsére értettek hozzá. Sőt, még az optika heggesztést is elmagyarázták. Addig nem hagyták ott a helyszínt, amíg a hegesztés nem sikerült tökéletesre. Kerülhet bele buborék, porszem, satöbbi. Úgyhogy nem olyan egyszerű. Ez is megérne egy posztot, mert nagyon menő dolog. Így ma is tanultam pár érdekes dolgot a netről meg a technológiáról.

 

Digi broadband 100/100

 

A netem amúgy stabilan hozza a 100 megát tükörben és wifi-n is 40-60 mega között tudja ugyanezt. Állítólag maga az eszköz akár 2-3 gigabitet is képes lenne lerakni. Úgyhogy elégedett vagyok. Nagyon. Az ismerőseim DIGINet beszámolói alapján meg végképp. 




A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt találsz.