2016.06.17 16:30
Andrei

Mindegy mennyire vezetsz jól, kell a plusz órád az autós iskolának


Az utóbbi egy évben csöndben szemléltem, ahogyan ismerőseim hajtottak a jogosítványért. Ami szembetűnő volt az nem más, minthogy mindegyikük hegyekben vette a pótvizsgákat és a plusz órákat. Ez egyáltalán nem normális.


Először persze azt gondoltam, hogy sokkal nehezebb lett a jogosítvány megszerzése. Vagy a vezetni vágyók butultak el teljesen. Amikor aztán már az ötödik autós iskolába járó sokadik ismerősöm is pót tanórákról kezdett beszélni, nem tudtam elmenni a téma mellett. 

 

Első körben kiderült, hogy a tanfolyamokon lehetetlen teljesíteni a kilométer és óra kritériumokat. Ha jól emlékszem, akkor 540 km és 30 óra amit teljesíteni kell.

 

Némi átverés - Autós iskolák ma

 

Ismerőseimnél mindig a kilométer bukott. Sosem vitték őket autópályára. Mindig csak a kertek alatt folyt a jobbkezes gyakorlás. Se egy körforgalom, sem egy kis hegymenet. Semmi. Kertek alja, jobb kéz szabály. 

 

Tudod, azért ez átverés. Ha ki van írva mennyi a jogosítvány megszerzésének díja, akkor ne legyenek mindig rejtett költségek. Persze mondhatja az oktató, hogy béna a diák. No, de mindegyikük kétbalkezes lenne?

 

Aztán 5-10-20 pótlólagos óra után eljérkezik a vizsga napja. Az első alkalommal szinte mindenkit meghúztak. Így aztán ismét extra órákat kellett venniük, ráadásul még a pótvizsga is extra költség.

 

Egyik cimborám pont ma vizsgázott sikeresen. Először ő is elhasalt. Azt mondja, hogy az eredetileg 120-140 ezres tanfolyam végül 200 ezerbe került.  És a többiek is hasonlóról panaszkodtak.  Például egy kedves hölgy ismerősömnek 220-ból jött ki. 

 

Értem én, hogy meg kell élniük az autós iskoláknak. Tudják, hogy a diák pár óráért nem mondja vissza a tanfolyamot, vagy vált iskolát. És azt is feltételezhetik, hogy kell a diáknak a papír. És ezt arcátlanul ki is használják.




A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. A sütik kezeléséről további információt az Adatvédelem menüpont alatt találsz.